|
KEDVES HÍVEK!
Egyházközségünk elnyerte a plébánia tetőfelújítására beadott pályázatát. Mivel a pályázat előfinanszírozott, ezért a pályázati összeget egyházközségünknek kell megelőlegeznie. Annak érdekében, hogy a munkálatokat minél előbb elkezdhessük, szeretnénk kérni a kedves hívek segítségét. Kérjük, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten támogassák a felújítás megvalósítását „cserépjegyek” megvásárlásával. A cserépjegyekből befolyt összeget elkülönített számlán kezeljük, és csak a plébánia felújítására használjuk fel. Cserépjegyek az Egyházközség Képviselő-testület tagjainál vásárolhatóak meg:
Illés Csabánénál, Kiss Mihálynál, Lukács Jácintnál, Márkus Jánosnál, Pirik Lászlónál és Viola Vincénénél.
Segítségüket és támogatásukat előre is köszönjük
Simonics Péter plébános és az Egyházközség képviselő testülete
Tájékoztatás. Felhívjuk a tisztelt katolikus hívek figyelmét, hogy az egyházadót, valamint a temetői hozzájárulást szíveskedjenek rendszeresen, évente befizetni, mert az egyházi szolgáltatásokat csak ebben az esetben lehet igénybe venni (kerezstelő, egyházi esküvő, temetés). Temetés esetén csak akkor lehet igénybe venni a temetőt, ha az egyházadó, illetve a temetői hozzájárulás befizetése megtörtént. Amennyiben a befizetés elmaradt, a hátralékot először ki kell egyenlíteni. Abban az esetben, ha egyáltalán nem történt befizetés, úgy 15 évre visszamenőleg kell az egyházadót befizetni a folyó évi adó összegével számolva. A temetői hozzájárulás évente 3.000 Ft/ lalkás. Amennyiben , ez az összeg nem kerül befizetésre, úgy temetésenként 37.000 Ft-ot kell fizetni. Ezen befizetési öszegek társadalmi temetés esetén is érvényesek! Kérjük a meglévő sírhelyeket, amik nincsenek megváltva, szíveskedjenek megváltani. Az egyes sírhely 7.000 Ft- 25 évre, a kettes sírhely 10.000 Ft- 25 évre. Az egyházadót, illetve a temetői hozzájárulást Kiss Mihály temetőgondnoknál lehet befizetni. Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük. Simonics Péter plébános és a Katolikus Egyház Képviselő-testülete |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!